Kezdőlap Vegyes 28 év gyaloglás után ért haza Karl Bushby

28 év gyaloglás után ért haza Karl Bushby

által Tamas
28 év gyaloglás után ért haza Karl Bushby

28 év gyaloglás után hazatért Karl Bushby

Befejezte 28 éven át tartó, mintegy 50 ezer kilométeres gyalogútját Karl Bushby brit kalandor, aki Dél-Amerikából érkezett vissza az Egyesült Királyságba. A férfi november 2-án érkezett meg Hull belvárosába, ahol kisebb tömeg gyűlt össze, hogy üdvözölje.

Bushby a támogatóival együtt tette meg az utolsó kilométereket gyerekkori otthonához, ahol édesanyja, Angela várta. A két évtizede nem találkozott anya így fogadta fiát: „Hol voltál? Jó, hogy itthon vagy.” A férfi ekkor bejelentette, hogy szögre akasztja a cipőjét.

Az érkezéskor jelen volt 36 éves fia, Adam és 12 éves unokája is, akit Bushby korábban soha nem látott. A fogadtatásnál ott volt édesapja és testvérei is.

Bushby 1998 novemberében, 29 évesen indult útnak a chilei Punta Arenasból. Az út során két saját maga által hozott szabálynak kellett megfelelnie: nem térhetett vissza az Egyesült Királyságba az út vége előtt, és nem használhatott közlekedési eszközöket.

A több évtizedes barangolás során négy kontinenst érintett. Az út nehéz pontjai közé tartozott a Darién-hasadék sűrű dzsungelén való átkelés, a befagyott Bering-szoroson való átjutás, valamint a La Manche csatorna átúszása.

A kalandor a neves német filmrendezővel, Werner Herzoggal közös dokumentumfilmet készített az útról, és megerősítette, hogy egy második könyvön is dolgozik utazásairól.

Ezt is kedvelheted