Trump kampánybeszédében arról beszélt, hogy Irán „iktathatná ki” Los Angelest vagy San Diegót
Donald Trump az Egyesült Államok elnöke hétfőn egy nebraskai kampányeseményen azt mondta, nem lenne túl nagy ár a biztonságért cserébe, ha Irán kiiktatná Los Angelest vagy San Diegót – számolt be a Reuters.
Trump a nebraskai Grand Islanden mondott beszédet, nagyjából egy hónappal a félidős választások előtt. Beszédének egyik pontján az iráni háború lezárásával kapcsolatban azt mondta: a háború miatt mesterségesen magasabbak az árak, ez azonban csekély ár azért, hogy biztonságban tartsák a világot és az országot. Hozzátette: kiiktathatnának egy várost, akkor iktassák ki Los Angelest, iktassák ki San Diegót, ez nagyon csekély ár, és hamarosan vége lesz.
A videón látható-hallható, ahogy a közönség egy része nevetve, ováció közepette reagál az elhangzottakra, egy másik része azonban rezzenéstelen arckifejezéssel hallgatja tovább a beszédet. Ha novemberben nyernek, a demokraták visszaszerezhetik az ellenőrzést a Kongresszus felett.
Az amerikai elnök kijelentéseire a demokrata többségű Kalifornia állam tisztviselői hevesen reagáltak. Gavin Newsom kormányzó, Trump egyik fő politikai ellenfele és a Demokrata Párt 2028-as elnökjelöltségének egyik lehetséges várományosa „zavartnak és veszélyesnek” nevezte a republikánus elnököt. Newsom az X-en azt írta: miután Donald Trump a Nemzeti Gárdát és a tengerészgyalogságot küldte Kalifornia megszállására, most már azt mondja, hogy külföldi ellenségeinknek „ki kellene iktatniuk” Los Angelest és San Diegót. Bírálta Trumpot Karen Bass, Los Angeles polgármestere, a Kongresszus korábbi, demokrata tagja is.
A Fehér Ház egyelőre nem reagált Trump kijelentéseire és azok bírálatára sem.
