77 éve nem történt ilyen a Juventusszal
A Juventus a hét közben hátrányból fordítva nyert a Celta Vigo ellen az Európa Ligában, ezt a lendületet azonban nem tudta átmenteni a bajnokságba, és hazai pályán 3-0-ra kikapott a Laziótól az olasz Serie A 7. fordulójában.
A mérkőzés elején hullámzó játékot láthatott a közönség, és Kolo Muani les miatt érvénytelenített gólt szerzett. A rómaiak a 37. percben Provstgaard fejesével vezetést szereztek, majd a 44. percben kis híján megduplázták előnyüket, de Tavares megpattanó lövése a léc tetejére hullott.
A torinóiak a második félidőben sem jelentettek túl sok veszélyt a Lazio kapujára. A 66. percben aztán még nagyobb bajban találták magukat: Celik nem lépett ki Isaksenre, aki eljutott a tizenhatosig, befelé cselezett, és ballal kilőtte a hosszú alsó sarkot.
Az Opta statisztikai szolgálat felhívta a figyelmet arra, hogy legutóbb 77 éve, 1949. október 16-án, az Atalanta ellen fordult elő, hogy a Juventus kapuját két különböző dán játékos vegye be egy olasz bajnoki mérkőzésen.
A végén a csereként beállt Dele-Bashiru is betalált, így a Juventus simán kikapott otthon. A forduló vesztese Luciano Spalletti csapata lett, ugyanis az előtte lévő riválisok közül szinte mindenki nyerni tudott, a Como és a Frosinone pedig megelőzte a Juventust. Spalletti eltiltását töltötte, miután az előző fordulóban piros lapot kapott, ezért segítője, Marco Domenichini ült a kispadon.
A Lazio eközben veretlen a szezonban Gennaro Gattuso irányításával: egy döntetlen mellett ez már a hatodik győzelme volt, és tartja a lépést az éllovas Interrel.
A Milan kihagyott tizenegyessel is nyert
Az AC Milan házigazdaként 3-2-re nyert az Atalanta ellen. Goncalo Ramos, Adrien Rabiot és Mario Gila góljaival a hazaiak az 58. percben már 3-0-ra vezettek, annak ellenére, hogy Ramos egy tizenegyest is kihagyott. A bergamóiak később kétszer is betaláltak, pontot azonban nem tudtak szerezni.
A milánóiak az Európa Ligában a Ferencvárossal is találkoznak majd: a két csapat november 5-én a San Siro Stadionban csap össze.
A Como 3-1-re nyert a Fiorentina vendégeként; a firenzeiek április 13. óta nyeretlenek otthon a Serie A-ban. Az Udinese sorozatban ötödik vereségét szenvedte el, ezúttal otthon maradt alul 3-0-ra a Leccével szemben.
A Serie A 7. fordulójának eredményei: Juventus–Lazio 0-3, AC Milan–Atalanta 3-2, Fiorentina–Como 1-3, Udinese–Lecce 0-3.
