Kiderült, hogyan működött a sporttao elbírálása
A sporttao rendszere kívülről egyszerűnek tűnhetett: egy sportszervezet fejlesztési programot készített, támogatást kért, majd egy vállalkozás társaságiadó-kedvezmény mellett finanszírozta azt. A jogszabályok mögé nézve azonban ennél jóval összetettebb volt a döntési rendszer – derül ki a kormány által közzétett tájékoztatásból.
Nem ugyanaz a szerv hagyta jóvá egy vidéki sportegyesület néhány tízmillió forintos utánpótlás-programját, egy országos sportági szakszövetség programját vagy egy több százmilliós sportakadémiai fejlesztést. Egy bizonyos összeghatár felett adott esetben maga a kormány is részt vett az eljárásban.
Tizenegy év alatt 1408 milliárd forintnyi támogatási igazolást adtak ki a sporttao rendszerében, a támogatási forma azonban több tekintetben nem váltotta be a hozzá fűzött várakozásokat, társadalmi megtérülése pedig nem állt arányban a ráfordított közpénz mértékével. Ezért a kormány úgy döntött, 2027-től megszünteti a rendszert, helyette közvetlen költségvetési támogatást juttat a sportszervezeteknek.
A törvény szerint hat látvány-csapatsportág esetében lehetett sportfejlesztési programot benyújtani: labdarúgásban, kézilabdában, kosárlabdában, vízilabdában, jégkorongban és röplabdában. Támogatásra többféle szervezet is jogosult volt: országos sportági szakszövetség, szakszövetség tagjaként működő amatőr sportszervezet, hivatásos sportszervezet, a látvány-csapatsport fejlesztése érdekében létrejött alapítvány, valamint a törvényben meghatározott sportköztestület.
A szervezetek által benyújtott sportfejlesztési programok határozták meg az igényelt tao-támogatás célját és keretét, azonban nem volt egyetlen központi taohatóság, amely minden program sorsáról döntött volna. Az amatőr és hivatásos sportszervezetek, illetve a látvány-csapatsport fejlesztésére létrehozott alapítványok esetében az adott sportág országos szakszövetsége járt el, a sportakadémiák, a szakszövetségek és a sport stratégiai fejlesztését szolgáló szervezetek esetében pedig a sportért felelős miniszter volt a jóváhagyó.
Az ingatlanfejlesztéseknél a kérelmezőnek vállalnia kellett, hogy nyílt pályázatot ír ki annak megvalósítására, 300 millió forint feletti ingatlanprojekteknél pedig figyelembe kellett venni a térségben már meglévő sportlétesítmények piaci helyzetét is. Minden 300 millió forint feletti program esetén szükség volt a sportért és az adópolitikáért felelős miniszter véleményére is a szakági szövetségek döntése előtt. Ha nem volt egyetértés a két miniszter között, a kormány közösen döntött a program jóváhagyásáról.
A jóváhagyott sportfejlesztési program azonban önmagában még nem jelentett megkapott pénzt: elfogadásával csak megnyílt a keret a támogatások gyűjtésére. Ezután lehetett támogatót állítani a program mögé, akitől támogatási igazolást kellett kérni, rögzítve a konkrét anyagi támogatást. Ehhez a kedvezményezettnek többek között nyilatkoznia kellett az önrészről, a támogató köztartozás-mentességéről, és arról, hogy a támogató legalább az igazolásban szereplő összeget a rendelkezésére bocsátja.
Így például egy 500 millió forintos, jóváhagyott sportfejlesztési program nem jelentett 500 millió forint ténylegesen megszerzett támogatást, ha nem volt mögötte támogató. A jóváhagyott programot a szervezeteknek közzé is kellett tenniük a honlapjukon, benne szerepeltetve annak költségtervét és a jóváhagyott támogatás összegét. A kormány szerint ezzel rekonstruálható minden egyes konkrét taoprojekt útja: a jóváhagyó határozat, a sportfejlesztési program, a költségterv és a kiállított támogatási igazolások is egymással összevethetők.
A bemutatott esetek között szerepelt a Nyíregyházi Kosárlabda Klub, a Pilisi Labdarúgó Klub és a Debreceni Egyetem Atlétikai Club jégkorong-akadémiája is, amelyek a támogatottak között voltak.
