Bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal menesztették Feledy Botondot a külügyi intézet éléről
A Külügyminisztérium néhány nappal ezelőtt értesült a Magyar Külügyi Intézet vezérigazgatójának az előző kormányhoz kötődő, éveken át tartó és idén tavasszal is fennálló munkakapcsolatáról – közölte a tárca sajtóosztálya Velkey György államtitkár közleményét ismertetve.
Az információk alapján bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal megszüntették Feledy Botond vezetői megbízatását – áll a közleményben.
Feledy kinevezését augusztus elején jelentették be. A külpolitikai szakértőt és kommentátort a legtöbben valószínűleg a Partizán műsoraiból ismerhetik. Kinevezésekor Orbán Anita külügyminiszter azt hangsúlyozta, hogy olyan elemzésekre van szükség, amelyek világosan megmutatják, hol húzódnak a magyar nemzeti érdek határai, milyen világpolitikai trendfordulók előtt állunk, és ezek hogyan hatnak majd Magyarország biztonságára, gazdaságára és mozgásterére. Az intézet új vezetésének az alapos, független és előretekintő kutatói munkát kell szolgálnia – tette hozzá. Feledy helyettesének Rácz András Oroszország-szakértőt nevezték ki.
Feledy a Facebook-oldalán reagált a döntésre. Azt írta, külpolitikai elemző cégét az elmúlt években építette fel, és ezt adta fel azért, hogy hazajöhessen oda, ahova a haza vezényel, ami történetesen a Külügyi Intézet lett. Egy ilyen cég renoméja attól függ, hogy mennyire bíznak meg az ügyfelei a tudásában és szakmai következetességében – fogalmazott. Elmondása szerint meglepődött, amikor a piaci megkeresések, illetve a Partizán mellett 2023-ban megtalálta a magyar kormányzat akkori egyik mamut szereplője, az Építési és Közlekedési Minisztérium. Pontosan azt szerették volna, amit kínált a cég: a független elemzői perspektívát. Arra jutott, hogy ha lehetőséget kap a három embert foglalkoztató cége, akkor leszerződik, hogy olvashassanak egy-egy valós, realista elemzői szemléletre épülő anyagot, amit az utolsó ciklusra szolgalelkűvé vált kormányzati think tankek biztosan nem mertek volna leírni, például nem mertek volna kritikusak lenni Oroszországgal vagy Kínával kapcsolatban. Ezt épp azért tehette meg, mert független elemzőként dolgozott – írta.
